Lélekrajz

Azt hiszem búcsút kell vennem tőled.

Köszönöm, hogy megmutattad. Hogy ennyit érezhettem. Hogy csodává varázsoltad a napjaimat. Hogy eszembe jutottál és mosolyogva mentem végig az utcán. Hogy a szívem egy darabját neked adhattam. És hogy ennyire magasra, messze szállhattam.  Hogy miattad lerugdostam a korlátaimat, a falaimat, mindenem. Hogy új dolgokat mutattál meg. A világból, magadból, belőlem.

De. Másról szól az életünk.

Főleg neked. Ha a részed is lennék. Akkor is egyedül kellene lefeküdnöm minden este. Akkor is csak lopott pillanatok jutnának nekem. Neked csak egy plusz lennék. Egy kis boldogságkupac. Nekem te lennél az életem. Az is leszel még, fogalmam sincs meddig. Majd szépen elmúlik, átalakul. Muszáj, hiszen kezd egyre jobban összefonódni az életünk. Amennyire nem is számított rá egyikünk sem.

De ezt nem akarom. Nem akarlak. Így nem.

Sajnálom.

De megyek tovább. Újat keresni. Keresni? Nem. Majd jön. Majd lesz még, aki ledönt a lábamról. Már tudom. Már látom. Ezt is miattad.

Köszönöm.

És kívánom, hogy legyél a világ legboldogabb férfija. Remélem képes lesz azzá tenni téged a Nő, akit évekkel ezelőtt választottál.

Állítólag ma nagyon bátor voltam.

Pedig semmi mást nem csináltam, csak kinyitottam magam, és letettem valaki lábai elé mindenem. Mosolyogva, őszintén, kifogások nélkül.

Kell? Akkor vedd el. Vedd fel. És emelj az égig.

Ha nem, én már akkor is boldog vagyok. Tudom, hogy ez a csoda életre kelt. Bennem. Benned. Van már egy szelet a világban, ami csak a miénk és amit a szívemre véstem.

Az pedig, hogy te most gyáva leszel-e vagy sem…  A te döntésed.

Én várok.

Olyan türelemmel, ami még sosem volt bennem jelen.

Nem tudom, hogy hány forgatókönyv söpört már végig az agyamon, hogy holnap mi vár. Az elutasítás, a menekülés, a remény, az elfogadás, a boldogság vagy épp a szívemet kettétörő fájdalom?

Nem kellene tovább gondolkoznom, tudom. De csak Te jársz a fejemben. A mosolyod, az ölelésed, a csókod, az ösztönös vonzódás, a ne engedj el soha, a de engedj el, mert össze fogok esni, ha még egy percig érezlek. Hogy egyszerűen felrobbant az agyam és minden körülöttem.

Vajon holnap este miről írok?

Vajon mi határozza meg a sorsod? Vajon mik azok a fordulópontok, amikkel találkoznod kell?

Tudod, ezek a "véletlenek". Amiket nem tudsz megmagyarázni. Ami irreális és még is életed legjobb pillanatai születnek meg belőle. Amikor érzed, hogy valami jön. Amikor tudod, hogy ezt most meg kell tenned, mert csoda fog életre kelni belőle.

Éreztem, hogy jössz. A zsigereimben dobolt, hogy ott vagy, csak még nem látlak. Aztán jöttél a kis üzeneteiddel és megváltoztattad a világom. Megdobbantottad a szívem. Úgy, ahogy még senkinek sem ment. Kellesz. Jobban, mint bármi. És komolyan nem érdekel semmi, csak az a néhány lopott pillanat, amit velem töltesz. Amikor szorítasz magadhoz, mintha már sosem akarnál elengedni. Kitoltad a határaimat, megváltoztattál és leborítottad a világom.

Hogy ez szerelem-e? Az. Mélyebb, intenzívebb, irreálisabb, őrületesebb, mint aminek a létezését egyáltalán valaha el tudtam volna képzelni.

Azt mondtad, hogy sorsszerűség. Hogy ma. Hogy így. Hogy mi.

Már csak azt szeretném, hogy hétfőn is így gondold. Amikor majd szembejössz velem.

A bőrömre égett az illatod.

A szívembe a csókod.

Az agyamba a zavart boldogság.

(Nem, most nem kell kép. Nincs ami ezt kifejezné.)

Az éjszakai halvány szürkületbe mélyedve elgondolkozol. Hogy vajon mi miatt lehet. Hogy miért történik most veled ez a rengeteg jó, amit már feldolgozni sem tudsz…

Ez a rengeteg jó, ami mellette szét is szedi az eddigi világodat. Mindent lebont. A falaidat, a hitedet, a bizonyosságaidat, a mindent.

Csak menj előre. Ne félj a változástól. Még akkor sem, ha most végtelen bizonytalannak érzed a talajt. Ne félj attól, aki leszel ezután. Hidd el, hogy az élet hatalmas csodákat tartogat neked. Csak maradjon nyitva mindig a szemed. És ne szalassz el lehetőségeket. Mert azok az ajtók, amik most nyitva várnak téged, nem maradnak örökre így. Lépj. Higgy. Merj. Még akkor is, ha az a piros vészfény villog, hogy úristen bajod lehet. Lehet. De közben olyan magasságokat élsz meg, aminek a létezéséről nem is tudtál eddig. Nyisd ki a szíved. Merj szeretni. Merj repülni. Merj megőrülni. Merj a pillanatban létezni.

Mert csak ez van. Ebben a szent pillanatban határozod meg a jövődet. Meg persze azt, hogy hajlandó vagy-e megélni a sorsodat, vagy inkább menekülőre fogod.

Rajtad múlik.

Minden.

Ebben az egész szerelmeses témában az a nehéz csak, hogy az ember agya rögtön elkezd elvárásokat gyártani. Hogy ez kell meg az kell, meg milyen jó lenne, ha. Aztán persze nem kapod meg. Akkor meg topogsz, hogy úristen, most mi lesz.

Hát kérlek semmi. Tudod, ehhez is úgy kell állni, mint mindenhez. Elvárások nélkül. Mert az mind csak megfertőzi az agyad, és saját magad által gondosan felépített kártyavár összeomlásán siránkozol a végén. Vagy épp csak azt hiszed, hogy összedőlt, miközben még épp csak az első két kártyát tettétek le és a másik még keresi az odaillő következőt. Igazából fogalmad sincs, hogy hol tartotok. Majd úgyis kiderül, nem?

Hogy most mi legyen?

Ne görcsölj.  Engedd el egy kicsit, remélhetőleg visszajön.

Ha nem, akkor meg legalább megmutatta, hogy milyen magasra tudsz szállni. És hogy vannak még tökéletes pasik a világon.

Jó lenne, ha tudnám, mit akarsz.

Jó lenne, ha tudnád, mit akarsz.

Hogy miért rázott meg? Hogy miért zaklatott fel? Azt hiszem csak amiatt, mert belegyalogoltál mindenbe. Mindenbe, ami eddig biztos volt. A világnézetem kérdőjeleződött meg. Eddig mindent az ésszerű logika uralt. Mindennek volt oka, magyarázata, eredménye, mindene. Most nincs semmi.

Csak az a pillanat, ami belém égett.

2 éve ismerlek. És mégis, az az egy, mai másodperc.

Az az egyetlen másodperc, ami egy örökkévalósággá tágult a szívemben.

Próbálja az agyam átvenni az irányítást. De nem megy. Talán nem is hagyom neki. Csak hagyom, hogy most minden a földig porladjon.

Éppen lebeszéltem magam rólad, gondosan elkészített érvekkel megmagyaráztam magamnak, felépítettem az értelmetlenségből szőtt várfalakat, te meg egyszerűen csak jössz, és leborítasz mindent.