Az éjszakai halvány szürkületbe mélyedve elgondolkozol. Hogy vajon mi miatt lehet. Hogy miért történik most veled ez a rengeteg jó, amit már feldolgozni sem tudsz…
Ez a rengeteg jó, ami mellette szét is szedi az eddigi világodat. Mindent lebont. A falaidat, a hitedet, a bizonyosságaidat, a mindent.
Csak menj előre. Ne félj a változástól. Még akkor sem, ha most végtelen bizonytalannak érzed a talajt. Ne félj attól, aki leszel ezután. Hidd el, hogy az élet hatalmas csodákat tartogat neked. Csak maradjon nyitva mindig a szemed. És ne szalassz el lehetőségeket. Mert azok az ajtók, amik most nyitva várnak téged, nem maradnak örökre így. Lépj. Higgy. Merj. Még akkor is, ha az a piros vészfény villog, hogy úristen bajod lehet. Lehet. De közben olyan magasságokat élsz meg, aminek a létezéséről nem is tudtál eddig. Nyisd ki a szíved. Merj szeretni. Merj repülni. Merj megőrülni. Merj a pillanatban létezni.
Mert csak ez van. Ebben a szent pillanatban határozod meg a jövődet. Meg persze azt, hogy hajlandó vagy-e megélni a sorsodat, vagy inkább menekülőre fogod.
Rajtad múlik.
Minden.
