Megint azon gondolkozom…
Azon, hogy hol vannak a döntéseid határai…
Hiszen annyi szépet eltervezel és sors, karma, végzet, Isten, de talán mindegy is, hogy milyen erőnek nevezzük. De beleszól. Az biztos. Nem hagy választási lehetőséget, egyszer csak odateszi eléd. Aztán gyorsan el is veszi, nehogymár igazán boldog legyél.
Tudtam, ó, hogy mennyire tudtam már az elején. Hogy ez nem lesz egyszerű. Hogy időnként gyűlölni fogom, hogy időnként darabokra fog törni a szívem. De hiszem, hogy van oka. Hiszem ott mélyen belül, hogy ez sem lehet véletlen, ebből is tanulnom kell. És hiszem, hogy az a fájdalom, amin most keresztül megyek, épp ez érlel meg bennem valamit, ami lehetővé teszi, hogy később elérjem, amit szeretnék. Muszáj hinnem. Különben darabokra esek szét.
Nem, egyszerűen nem lehet csak ennyi. Nem történhet meg, hogy ennyire szeretsz valakit és egyszerűen csak le kell mondanod róla.
Egy légüres térben lebegve, fáradtan várlak.
Én tudom, mit akarok. Te tudod? Mered tudni?
Nekem nincs erőm tovább menekülni. Te még futsz pár kört?
