Tudod, nem félek. Akárhányszor is bántottak, okoztak csalódást, én hiszek. Hiszek abban, hogy ott kint van valaki, aki az enyém lesz. Az enyém? Nem, nem lesz az enyém. Csak az, aki nélkül majd nem akarok már élni. Nincs félelem, mi-lesz-ha és mi-lesz-ha-nem. Csak beforrt sebek vannak. Őszintén leteszem magam az emberek orra elé, ők meg kezdenek vele, amit akarnak. Az már nem rajtam múlik. Az nem az én döntésem, hogy közelebb lépsz, vagy elmenekülsz.
Olyan sokáig védtem magam falakkal. Olyan sok lehetőséget vettem el magamtól amiatt, mert féltem. Mert fenntartásaim voltak.
Most viszont olyan tiszta az élet. Olyan egyszerű. Hatás, ellenhatás, ok, okozat. Meg a csodákat teremtő „véletlenek”…
