Valami hiányzik percekre. Egy mosoly, egy tekintet, egy ölelés.
Elbújni néha a világ zaja elől, elveszni valahol mélyen, nem látni ki és rajongani. Biztosnak és szabadnak lenni egyszerre. A világból. A világban.
Nem tudom már mikor volt ilyen utoljára… Nem emlékszem…
Csak az a pillanat kell, ami magába zár.
Úristen, de rég volt már…
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
