Közeledik az év vége, számomra pedig egyre jobban közeledik az, hogy összegezzem az évemet. Azt hiszem ez volt az eddigi legjobb és egyben legnehezebb évem.
Egy nagyon szeretett emberrel újra összekerültem, újra elváltunk, újra összejöttünk. Költöztem, utaztam, életemben először repültem. Hazudtam, rengeteget hazudtam, másoknak és magamnak. Főleg magamnak. Egy helyben topogtam, szenvedtem, vártam, reméltem, reménytelenül. Aztán jött egy pont. Amikor elhatároztam, hogy vége. Hogy nem akarom így élni az életemet. Szóval összetörtem. Magamat. És újra elváltunk.
És ott álltam, egyedül és mégis ezer emberrel körbevéve. Mindenki aggódott, segíteni próbált. De talán életemben először hajlandó voltam igazán megérteni, hogy ez csakis rajtam múlik. Szóval elkezdtem felépíteni magam. Kínnal, könnyekkel, nevetéssel mentem szembe saját magammal, a saját falaimmal, a saját korlátoltságommal.
Aztán jött egy pont. Amikor végre a lehetőségekhez képest tisztának éreztem magam. Amikor már nem fájt semmi és én reményekkel, viszonylagosan félelmek nélkül tudtam a sorsom elé állni. Hagytam neki, hogy megmutassa, milyen lehetőségek vannak az életben. És elkezdett a fejemre potyogni minden, amire éveken keresztül vágytam. Szakmai előrelépés, kreativitás, alkotás, rengeteg új ismerős, régi barátok, egyensúly.
És persze a szerelem. Az a szerelem, aminek a létezését elképzelni sem tudtam. A lábremegés, a pillangók, a lerobban a fejem a helyéről. És ami a túlracionalizált világomat felborította. Hogy meglássak mélyebb dolgokat is. Hogy a maradék falaim is leboruljanak. Hogy teljesen őszintén tegyem le magam valaki elé. A teljesen irracionális, szürreális létezés, Vele.
Aztán közben megint megtörtént. Teljesen másképp. Nem irracionálisan, hanem nyugodtan, higgadtan, realitások alapján és mégis irreálisan. Hogy ez is szerelem-e? Igazából mindegy minek hívjuk. Hívhatjuk szerelemnek, félve hívhatjuk vonzódásnak, bátran pedig kijelenthetjük, hogy igen, vele végtelen boldog lennék.
És hogy mi lesz? Fogalmam sincs. De tudom, hogy nem véletlenül vagyok itt. Nem ok nélkül történnek velem a dolgok. Tudom, hogy tanulnom kell minden leckéből. És hogy a lehető legjobb helyen vagyok most és hogy ott is leszek. Még akkor is, ha vannak nagyon nehéz napjaim, amikor egy mosolyt is nehéz magamra erőltetni. De megtanultam. Hogy képes vagyok elérni a fontos dolgokat. Hogy képes vagyok egyedül felállni. Hogy erős vagyok. Hogy erőt tudok adni.
Megtanultam. Hogy minden nap csodálatos. Csak meg kell töltenem.
Rajtam múlik. Minden.
