Tudod, néha végtelen magányos vagyok. Persze, körbevesz egy csomó ember, aki szeret, akinek szüksége van rám, akinek kellenek a szavaim, a bátorításom, a seggberúgásaim. Csak néha én veszek el ezek között. Félre ne érts, csodálatos életem van. Minden rendben van benne, minden a lehető legjobb módon alakul.
Csak most egy kicsit elfáradtam. Egy kicsit jó lenne elbújni a tornádó sebességgel pörgő életemből egy szerető ölelésben. Csak hozzábújni valakihez jó szorosan, nem beszélni, csak szavak nélkül elmondani, hogy igen, kellesz és szükségem van rád. Nem azért, mert egyedül boldogtalan vagyok, hanem mert egy plusz vagy az életemben.
De persze majd úgyis jön, amikor jönnie kell.
Majd úgyis ott lesz, amikor a legnagyobb szükségem lesz rá.
Csak… Néha... Jó lenne… Nem ennyire egyedül lenni a tömegben…
