Megint várok. Mintha az életem a folyamatos várakozásból állna. Mindig, minden alkalommal történik valami, ami feldobja a kérdőjeleket. Egy pillanatra letisztul az életed, de a következőben már jönnek a bonyodalmak, az újabb kérdések. Nincs megállás. Bizony. Letettem magam eléd. Ismét megteszem, ismét megtörténik, ismét várok. Persze, hogy félek én is. Hogy mi van, ha nem mellettem döntesz. Hogy mi van akkor, ha megint az én szívem törik darabokra. Hogy mi van akkor, ha ez most nem az én történetem. Ha csak egy lecke vagyok neked. Hogy megtanítsam, hogy minden jobb úgy, ahogy van. Félek, hogy mi lesz, ha mégis mellettem döntesz. Hogy vajon boldoggá tudnálak-e tenni. Hogy nem bánnád-e meg soha.
De én túllépek ezeken. Te túllépsz?
Ne ess pánikba. Nem kényszerítelek semmire.
Várok.
Nem esek pánikba. És hiszek. Magamban. Benned. A lehetőségben. Az életben. Na meg abban, hogy minden úgy jó, ahogy történik. Marha nehéz néha. De csak azért is megtartom magam.
